2009. november 20., péntek

Szülinapi kis kör

Unokahúgomnak születésnapja volt novemberben, és mint kezdő, de egyre lelkesebb turista palánta arra jutott, hogy a szülinapi zsúr unalmas forgatókönyve helyett barátait a természet lágy ölére invitálja ezen a jeles napon.



A 6-8 éves, többségében lány társaságot nekem kellett túravezetnem, így jött az ötlet, hogy egy jól megközelíthető, turistaházzal rendelkező pontról egy néhány kilométeres kis kört jelöljek ki a túra helyszínéül.
Így esett a választás a Dobogókő - Márton-rét - Zsivány-sziklák - Dobogókő ösvényre.




A szokásostól eltérően ezúttal nem a Visegrádi-hegység sokak által jól ismert geológiai székfoglalóját meséltem el nekik, hanem Mészkő-király és Vulkán-király örök harcát, valamint a két királyi sarj szerelmének történetét. A túra végén a Zsivány-szikláknál be is tekintettünk Vulkán-király hatalmas palotáinak romjai közé.

Ezen kívül, volt még sorverseny, szavalóverseny, fogócska és sok-sok édesség.




Utólag is Isten éltessen Borika!


Isi voltam.

2009. november 10., kedd

Hősök, 5432. rész

Jó pár évvel ezelőtt túrát szerveztünk egy napra a Rám-szakadékba, valamikor egy szépnek tervezett tavaszi napra. Hóhó… Rám-szakadék. Ez mindenkinek mond valamit, tódultak is a népek. Két nappal a túra előtt már 20 fő körül volt a jelentkezők száma. Aztán bejött a rossz idő. Hűvös és esős. Olyan mint most. El is kezdtek szépen telefonálgatni néhányan, hogy dolguk van, megbetegedtek, meg hogy esni fog miisminekmegyünk… stb. A túra reggelére már biztosan tudtuk, hogy max. tízen jönnek el velünk kirándulni egyet. A buszmegállóban egy ismerős ember sem volt, de az esztergomi busz, szokás szerint tele volt. Gondoltuk, majd a dömösi kocsma előtt elválik az ocsú a búzától és kiderül, ki is jön velünk. No a lényeg. Három szép szál túravezető egyedül túrázott egy jót a Rám-szakadékban.

Miért is mondom ezt el? Azt érzem, hogy valami megváltozott.


A legutóbbi hétvégére ismét túrát szerveztem, ahová kb. 12 ember jelentkezett előre. Persze mindig vannak, akik csak utólag döntik el hogy eljönnek és vannak a notorius „nemjelentkezők”, vagy éppen azok akikre úgyis lehet számítani. De hát az idő éppen olyan volt, mint az ominózus Rám-szakadékba szervezett túra napján. Esős és hideg. De mecsoda különbség… Senki nem mondta le!!! Sőt. 17-en indultunk el Leányfaluról. Igen. Ők a Hősök, akik a zuhogó eső ellenére (talán bízvást állíthatom) igen is jól tették, hogy eljöttek, mert túrázni jó, minden szerdán szombaton és minden más egyéb napon. De ugye ezt nem kell magyarázni? Le a kalappal előttük. Nagyon jó kis csapat jött össze.


A csoportképet Roli (Ki más?) készítette, a többit én. Roli legközelebb Te állsz középen. :-)

Útvonal: Leányfalu – Rekettyés-tó – Álló-rét – Vörös-kő – Leányfalu - Cukrászda
Táv: 10 km



Isi voltam.

2009. november 2., hétfő

Ősz a hegyekben

Nem tudok ilyenkor nem szentimentalista lenni. De nem is kell. Szép az ami érdek nélkül tetszik. Amikor járom az erdőt mindig az adott évszak a legszebb. Legyen novemberi ködös, nyirkos, tavaszi napsütötte zsengezöld, vagy szép ősz, aranyló.
Mint amilyen még most, itt a közeli hegyekben mindenszentek napján volt.



Isi voltam. Khm. Saját képeimmel. Gainsborough után szabadon.