Biharban szőrmentén, avagy tavaszi tél az Erdélyi-Szigethegységben (2008. március)

Mivel a szerkesztők kötelességüknek érzik, hogy a problog időszakban véghezvitt hőstetteket, azaz az archívumunkat is megismertessük a nyájas olvasóval, első lépésként restanciánkat egy közös, a Pádis-fennsíkon tett emlékezets túra bemutatásával kezdjük. Sajnos az 5 napos út feljegyzései csak a 3. nap reggeléig készültek el, a többit már jótékony homály fedi, az addig eltelt időszakról viszont szemléletes képet kaphat az érdeklődő az alábbi beszámoló kapcsán. Résztvevők: Isibá', Gabibá', "Zajó" Zoli, Áronka

"0". nap

Míg sokaknak a locsolás jelentette a legnagyobb izgalmat e borongós hétfő délelőtt, 3 srácnál más okból lehetett szép fokozatos adrenalin-szint növekedést regisztrálni. E sorok írójának ráadásul a kissé megkésett ütemű összepakolás is nem várt aggodalmat okozott, ugyanis amikor jött az sms Zolitól, hogy „futhatsz ki a szentendreire, Budapest határában vagyok” még finoman szólva nem álltam készen az indulásra. (ennek meg is lett az eredménye, de erről később).

Gyors ismi Zolival, érzelemdús, nyalásos típusú lecsekkolás Árontól és már zúztunk is át Isihez az Örsre. Már ekkor teli volt a kocsi, de valahogy aztán mégis mindenki befért….

Aránylag gyorsan, egy megállást közbeiktatva eljutottunk a határig a 4-esen, egyetlen izgalmat csak Áron palackos üdítővel való ismerkedése jelentette, illetve a főcímben rejlő problematika realizálódása okozott – főleg Isiben – néminemű aggodalmat.

Bors községben kétségbeesett hivatalos papírkeresés végül meghozta eredményét: most már a legelvetemültebb román rendőrök sem köthetnek belénk. Egy újabb pihenő immáron sötétben érdeklődő román benzikutas alkalmazottal, aki a terror csöndes bámulós módját választotta, teljesen kikészített minket J. Mattsötét falvakon keresztül egyre romló utakon jutottunk el a hegység lábához, közben Félixfürdő neonpálmaligete érdemel említést, mely mindannyiunk kissé fáradt arcára is mosolyt fakasztott. Eleredt az eső, mely szép lassan hóvá degradálódott, ekkor már éreztük: ennek nem lesz jó vége.

A Boga-tanyára vezető úton már csak 1-es és néha 2-es sebességfokozatban lehetett közlekedni, mely során 2-szer is közeli kontaktusba került kipufogócsövünk egy-egy aszfaltsziget-ronccsal. Ugyanakkor a külső zajok (fasusogás, patakzúgás, homályban sziklafalak képzete) mindenkit elégedettséggel töltött el. Kedves, beszédes házinéni fogadott minket a hóesésben, és megkaptuk a teljes tetőteret, melynek örültünk vala és a cca. 14 férőhelyes lakrészt teljesen be is laktuk valaJ. Már ekkor megegyeztünk, hogy az időjárás ismeretében másnap nem kockáztatjuk meg a gerincet, inkább egy könnyed, bevezető túrára megyünk a Galbina-kőköz vidékére.

1. nap

Szép sűrű hóeséses reggelre ébredtünk, mely csak megerősítette bennünk a tegnap esti elhatározást. Kocsival lementünk a sárga jelzés indulópontjához és a patakvölgy meredek falában oldalazva elindultunk forrásirányban felfelé állandó, hó formájában megjelenő égi áldás kíséretében. A szokásos 2 óránként kajaszünetet (Zajó Zoli indítványozása eredményeképpen) egy üde rét nyitva álló, néprajzi tanulmányozásra is alkalmas boronaházának falai között ejtettük meg. Zoli benzinfőzőjén finom leves készült, előbbi szagával olyan Tankstelle-filinget eredményezett, hogy Isivel eltekintettünk a szobában való dohányzástól. Helyette a teraszon rituális, un. taposós módszerrel felavattuk egymás vadiúj bakancsát.

Ezt követően hegyomlásokkal tarkított meredek sziklás szurdokvölgyben folytattuk utunkat. A hegyoldalban kapaszkodó fenyők életbiztosítására szerintem sehol sem kötnek szerződést. A Galbina-Kőköz alsó végétől nem vállaltuk az utat ilyen viszonyok között, helyette a Flóra-rét érintésével a Galbina-kitörés felől támadtuk a szurdokot, amely egyébként egy 6 km hosszan 70-100 m magas sziklafalak között, számos vízesés és zúgó, valamint üstök és medencék által tagolt érintetlen vadregényes völgyhasadék.

Áronka nem vállalta a láncos szakaszokkal teletűzdelt szurdokba való kis körtúra megtételét (van még mit fejlődnie…), így Isivel ereszkedtünk be a még biztonságosan járható felső szakasz bizonyos részére. Közben szóban adóztunk a vidéket turisztikailag feltáró, utakat létrákat, stb. építő Czárán Gyula emlékének is, aki mindannyiunk példaképe lehet odaadó önzetlen természetszeretete miatt. Visszatérve a tavasszal több száz virágnak otthont adó Flóra-rétre újra egyesült a csapat, majd vészterhes időjárás közepette (néhol a havazás miatt 5-10 m-re csökkent a látótávolság, pedig alig voltunk 7-800 m-en) lecsurogtunk a verdához.

Itt kihasználva a csodával határos módon mintegy 4-5 m²-nyi területen létező térerő jelenlétét, mindenki küldött-fogadott hasznos és kevésbé hasznos sms-eket, majd a folyamatos hóesésben „hazavágtattunk” a szállásra.

A megérkezés örömére és a további menetrend alapos átgondolása előtt megnéztük, mit tartalmazott az a három helyes üveg, melyet még otthonról hoztunk. A végeredményről csak annyit, Zoli – elmondása szerint - több évnyi pálinkaadagját fogyasztotta el, közben egyre őszintébb témák kerültek elő, azaz a maga rendjén kerekedett az este. Józanságunk csak a másnapi gerincre való felmászás ismételt leszavazásában nyilvánult meg.

2. nap

Egy igazán pihentető, de Pistának nagyon szőrős éjszakát követően a tegnapihoz hasonló időben, immáron hótalpakkal és síléccel felszerelve indultunk el a Pádis-fennsíkot is érintő körtúrára. Kemény emelkedők sorozata és meglehetősen nehéz terepviszonyok közepette haladtunk felfelé. Cca. 1100 m magasságban üzemeltük be a téli közlekedést megkönnyítő segédeszközöket, mely Isinek csak kisebb erőkifejtés révén valósulhatott meg, ugyanis nem volt nálunk csavarhúzó J, a bakancsa ellenben kapitális méretű példány volt…… Én, akinek lába korábban még nem látott efféle szerzetet (hótalp), megfizettem a tanulópénzt rendesen (értsd: kissé nagyobb lett a talpam, mint úgy általában), a részletekbe nem avatnám bele a kedves olvasót, szárnyaljon a képzelőereje nyugodtan…..

Felérve a fennsík peremére, totális téli időjárás (hófúvás, hideg) fogadott, gyorsan be is menekültünk egy elhagyott házikóba. Mi hárman még az ablakon keresztül közelítettük meg, Áron azonban eközben üvegszilánkba lépett, kedvéért Zoli „kinyitotta” az ajtót is. Ebédünket elköltve Zoli úgy döntött, a kutya sérülése miatt visszamennek a házhoz, mi Pistával viszont elindultunk a Pádis-fennsík felfedezésére.

 Mesebeli vidéken jártunk, olyanokon, melyeket szavakkal nem igazán lehet visszaadni. A táj hol totális ködbe burkolózott, hol kissé kitisztult, az ég lehetetlen szürke volt, a fenyők hófoltos haragoszöldek, és mindenütt hó-hó-hó. Borzongatóan varázslatos volt. Elmondása szerint még az itt gyakran megfordult Pista se látta ilyen „színben” a vidéket.

 A hegyi utak jégvályúiban botladozva kissé kimerítő körtúrát követően visszatértünk a házhoz és leereszkedtünk a völgybe. Combosító egy út volt, megfelelő előjáték a másnapi gerincmászáshoz…… Egy újabb „őszinte”, kedves estét követően altatók beszedése nélkül vészeltük át az éjszakát.

3.nap

Korábban keltünk a megszokottnál, persze én még lustálkodtam, amikor Pista a fürdőszobából jövet fokhegyről felénkbökte: szikrázó napsütést, kék égboltot látott odakinnt. Kedves kolleganőmmel való szoros viszonyára való tekintettel nem küldtem el sehová, különben is most volt húsvét, meg alapvetően jóban vagyunk….. De amikor én is kivánszorogtam fogat mosni, elállt a lélegzetem. A látvány határtalan lelkesedésre ösztökélt minket: most a gerincre, vagy soha!!"

és sajnos, itt, akárcsak egy többrészes krimi legizgalmasabb pillanatában, véget ér a napló, a későbbi történésekről meséljenek a képek.

Búcsúnapon a tavasz is megmutatta magát.

No meg......van akit a hely varázsa másra ihletett meg ...:(

G.

Eine kleine Raxtour (Raxalpe, 2010.12.19.)

Karácsony előtt 5 nappal, az áthangolódást segítendő, a rendelkezésre álló 1 napos időintervallumban Ricsi, Isibá, Gabibá hova máshova ugrott ki, mint a Rax-ra. Mondhatnánk hazai pálya. Bár e sorok írója még csak másodszor teszi tiszteletét a 700 méteres környezetéből 1000 méteres sziklafalakkal kiemelkedő mészkőplatón, a többiek szinte hazajárnak ide. A hajnali rajt a pesterzsébeti Auchan parkolójában volt, ahol a közelgő ünnepekre tekintettel Gábor igen nagyvonalú ajándékkal lepte meg az egyik leendő, vásárolni igyekvő honpolgárt, ugyanis a túrakocsi mellé a betonra helyezve otthagyta neki teleszkópos túrabotját, annak is hótányérral frissen feltúrbózott változatát. E tény kellemetlen, fájó tudatosulása azonban Tatabánya után történt, így emelt fővel előre tekintve a győri Dechatlon-t, mint potenciális túrabot-lelőhelyet irányoztuk be elsődleges uticélnak. Közben sűrűsödtek az aggodalmak, hisz olyan információk is szárnyra kaptak, miszerint hólánc nélkül nem léphetünk be sógorékhoz. Azt nem hagytuk a parkolóban, az nem volt nálunk.........A már-már shoppingolássá átalakult kirándulás végül 9 óra 15. perckor vett új irányt, miután a frissen nyitó Dechatlon lerohanása után, egypár síbottal, egy sokadik benzinkútnál pedig az ideális méretű hólánccal gazdagodva már csupán egy feladat tornyosult előttünk: a Rax.

A bevezetőben említett tekintélyes relatív szintkülönbséget természetesen ismét felvonó segítségével oldottuk meg, ellenkező esetben még a platóra sem jutottunk volna fel, ugyanis a hegy lábánál már 11 órát mutatott az óra.

Így még dél előtt végre beleszippanthattunk a hideg, metsző hegyi levegőbe és ez, valamint az előrejelzésekkel ellentétben szikrázó napsütés, a mélykék égbolt bőségésen kárpótolt minket minden addigi kellemetlenségért.

Az út első szakasza, a két végpont - mondhatni - a szokásos volt: Berggasthof-Ottohaus, természetesen közben jobbratekintve megcsodálva a szikáran előtűnő Schneeberg-et.

Útközben a hely "csúcsragadozói" is megmutatták magukat: egy szerelmes hegyi kecske pár legelészett békésen az Ottóház alatti platón.

A ház falánál elhelyezett táblákon az összes többi helyi élőlény német nevének memorizálása után nekiindultunk a Jakobskogel megmászásának. A helyenként Delta-feelingben zajló mászás végén a köves talajon hótalppainkkal botorkálva elértük a csúcskeresztet.

A korábbi gyakorlatnak megfelelően északi irányban akartuk elhagyni a hegyet, ám a frissen hullott hó többször is megtréfált minket. Egy-egy, a hólepel alatt megbújó, azt kellőképp fellazító törpefenyővel való találkozás könnyen kibillentett minket egyensúlyunkból, ami számos vicces jelenetet generált. Az idő múlásával most a Höllentalaussicht-ot vettük célba, ahonnan a - platóról délkeleti irányban látott széles medencékkel ellentétben - szűk szurdokvölgyekkel szabdalt mesés hegyvidék tárult elénk.

A hazaút már gyorsan telt, gondolatban már mindenki a családdal volt, így kellemes fáradtsággal a lábban, egy igazán jó hegyi élménnyel gazdagodva fordulhatunk bele az ünnepekbe.

G.