Nem volt alkudozás. Alig vártam, hogy végre elinduljunk valahová, a régóta dédelgetett cél pedig most elérhető közelségbe került. Ideálisan indult a szervezés is, de talán nem árulok el titkot azzal, hogy ismét csak ketten maradtunk Ricsi barátommal. Nem baj… igazándiból ez a túra nekünk lesz egy feloldozás, egy elégtétel, hiszen mi szívtunk immár 3 éve a Rottenmanner Tauern csipkézett gerincén.
Egy napos túrát nem érdemes ugye nagyobb távolságban tervezni, hiszen minél több időt tölt el az ember a hegyen annál jobb. Azonban szeretünk új helyeket is felfedezni, vagy régi meg nem valósult álmokat dédelgetve kissé túlzásokba esni.
Eredetileg másfél naposra tervezett kis túránk idő hiányában egy naposra sikeredett. Így nem volt alkalmunk élvezni a Grosser Bösenstein alatt meghúzódó piciny Edelrautehütte vendégszeretetét, pedig három éve nagyon jót aludtunk ott. Hajnali indulás és késő esti holtfáradt érkezés lett osztályrészünk, de így is megérte. Talán az utolsó enyhébb őszi napok egyike volt, a gerincen 2000 méter felett így is hófoltok, majd jeges latyakos szakaszok váltották egymást.
A ház előtti parkolóban már sejteni lehetett, hogy az addig masszív „Hochnebel” néhány száz méterrel felettünk véget ér és felette már csak a tiszta égbolt borul felénk. Sajnos nap közben kissé beborult, így a 100%-os kék égbolt élmény elmaradt, de az útvonal és a csúcsélmény ezt jócskán kárpótolta.
Sajnos erre az évre ez volt valószínűsíthetően az első és ha nem lesz egy rövid kis Schneeberg, vagy Rax túránk akkor az utolsó kétezres is. Ez van… a hegyek ugye megvárnak.
Szóval a ház alatt szélesen elterülő kis patakocskán átkelve, néhány perc múlva már meg is kezdtük emelkedésünket a Hauseck nevű csúcsocska felé, ahonnan az alatta fekvő menedékház, a mögötte induló völgybe szorult kis tavacska és a Gr. Bösenstein kelet felé futó sziklás gerince is jól látszott. A szél itt már meg-meg lódult, de egy déli fekvésű sziklafal elé érve ismét lehetett öltözködni.
A fű aranysárgán, a tó acélos szürkén, a távoli felhők bágyadt fehéren ragyogtak az előbukkanó napban, arcomat meleg száraz szellő simogatta. A gerincre érve láttuk meg a visszavezető út hosszan futó sziluettjét, ahol néhányan már megkezdték ereszkedésüket. Mivel mi a nagy kört választottuk, lelkes tanácskozásba kezdtünk egy pohár forró tea kíséretében, hogy a hosszú gerincszakasz tulajdonképpen járható-e a frissen esett és minden bizonnyal lefagyott hó miatt.
Mivel a levezető útig még fel kellett kapaszkodnunk a csúcsra, az oda vezető úttól tettük függővé, hogy merre is lesz a visszaút.
Az út innentől meredekebb, egyre havasabb, majd néhol jegesebb lett, egy két kitett szakasz leküzdése után látszott, hogy a csúcs teljesíthető. A 2448 méter magas csúcsról nyugat és északnyugat felé félelmetes panoráma tárult elénk, a távolban sötétlő, friss hótól szürkéllő hegyek koronázták a látóhatárt. Nem nagyon volt arra jó idő, a tegnapi időjárásjelentés ellenére. Az ebédre tehát nem itt került sor.
A lefelé vezető szakasz igaz hogy meredek volt, de meg kellett próbálni, végül is ezért jöttünk. Rövid ereszkedés után ismét emelkedő következett mely a Kleiner Bösenstein 2395 méter magas csúcsára vitt, ahonnan a nyugati völgyek felé is szép kilátás nyílt. A házig visszavezető szakaszt egy gyönyörű, enyhén lejtő, néhol egészen keskeny élen haladó gerinctúraként lehet elképzelni. Itt már együtt haladtunk, terveztük a következő útvonalat, dátum nélkül, mert persze az a legjobb ha megyünk és az hogy mikor az mellékes.
Isi voltam Ricsibácsi képeivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése