Karácsony előtt 5 nappal, az áthangolódást segítendő, a rendelkezésre álló 1 napos időintervallumban Ricsi, Isibá, Gabibá hova máshova ugrott ki, mint a Rax-ra. Mondhatnánk hazai pálya. Bár e sorok írója még csak másodszor teszi tiszteletét a 700 méteres környezetéből 1000 méteres sziklafalakkal kiemelkedő mészkőplatón, a többiek szinte hazajárnak ide. A hajnali rajt a pesterzsébeti Auchan parkolójában volt, ahol a közelgő ünnepekre tekintettel Gábor igen nagyvonalú ajándékkal lepte meg az egyik leendő, vásárolni igyekvő honpolgárt, ugyanis a túrakocsi mellé a betonra helyezve otthagyta neki teleszkópos túrabotját, annak is hótányérral frissen feltúrbózott változatát. E tény kellemetlen, fájó tudatosulása azonban Tatabánya után történt, így emelt fővel előre tekintve a győri Dechatlon-t, mint potenciális túrabot-lelőhelyet irányoztuk be elsődleges uticélnak. Közben sűrűsödtek az aggodalmak, hisz olyan információk is szárnyra kaptak, miszerint hólánc nélkül nem léphetünk be sógorékhoz. Azt nem hagytuk a parkolóban, az nem volt nálunk.........A már-már shoppingolássá átalakult kirándulás végül 9 óra 15. perckor vett új irányt, miután a frissen nyitó Dechatlon lerohanása után, egypár síbottal, egy sokadik benzinkútnál pedig az ideális méretű hólánccal gazdagodva már csupán egy feladat tornyosult előttünk: a Rax.
A bevezetőben említett tekintélyes relatív szintkülönbséget természetesen ismét felvonó segítségével oldottuk meg, ellenkező esetben még a platóra sem jutottunk volna fel, ugyanis a hegy lábánál már 11 órát mutatott az óra.
Így még dél előtt végre beleszippanthattunk a hideg, metsző hegyi levegőbe és ez, valamint az előrejelzésekkel ellentétben szikrázó napsütés, a mélykék égbolt bőségésen kárpótolt minket minden addigi kellemetlenségért.
Az út első szakasza, a két végpont - mondhatni - a szokásos volt: Berggasthof-Ottohaus, természetesen közben jobbratekintve megcsodálva a szikáran előtűnő Schneeberg-et.
A ház falánál elhelyezett táblákon az összes többi helyi élőlény német nevének memorizálása után nekiindultunk a Jakobskogel megmászásának. A helyenként Delta-feelingben zajló mászás végén a köves talajon hótalppainkkal botorkálva elértük a csúcskeresztet.
A korábbi gyakorlatnak megfelelően északi irányban akartuk elhagyni a hegyet, ám a frissen hullott hó többször is megtréfált minket. Egy-egy, a hólepel alatt megbújó, azt kellőképp fellazító törpefenyővel való találkozás könnyen kibillentett minket egyensúlyunkból, ami számos vicces jelenetet generált. Az idő múlásával most a Höllentalaussicht-ot vettük célba, ahonnan a - platóról délkeleti irányban látott széles medencékkel ellentétben - szűk szurdokvölgyekkel szabdalt mesés hegyvidék tárult elénk.
A hazaút már gyorsan telt, gondolatban már mindenki a családdal volt, így kellemes fáradtsággal a lábban, egy igazán jó hegyi élménnyel gazdagodva fordulhatunk bele az ünnepekbe.
G.
Halihó Gabibá!
VálaszTörlésÍgy tovább... nagyszerű, nagyszerű!
Még sok sok ilyen bejegyzést kérünk.
Jut eszembe a Stelvio NP 4-5-6-7. napja is várat még magára ha jól emlékszem :-)
Isi voltam