Stelvio NP, Olaszország - A nyár nagy kalandja 2. nap

Lásátemi kántáre... kvando kvando kvando kvando... gvárdá kome dándolóóó... Na szóval így kezdődik a reggel egy igazi olasz kempingben. Giuseppe bácsi mint már három hete minden reggel kiballag jó öreg fürdőköpenyében, beáll a zuhany alá, hangosan ordít egy jó nagy Bongiorno-t Gianninak és fütyül, fütyül, fütyül tovább, miközben szőrös hátát vakarássza

Békés kempingezésünk első reggelén mi sem vittük túlzásba a kelést és így esett, hogy a térképen kinézett első napi túránkra csak 9-kor indultunk el. (Tudvalévő, hogy magashegyen hatványozottan igaz a mondás: indulj korán, térj vissza hamar)

A térkép viszont térkép, a valóság pedig egészen más. Elindultunk Cogolo kis településéről befelé Peio felé, hogy felkapaszkodjunk a 26... méteren lévő Lagi di Careser nevű mesterséges tóhoz. A térképen látszott, hogy a rengeteg a túraútvonal, valószínűsíthetően gyönyörű a vidék és pazar a kilátás a szemközti 3600 méteres csúcsokra, többek között leendő TOP csúcsunkra a Monte Vioz-ra-ra és a tömb ezen részének legmagasabb csúcsára a Cevedale Dk-i lejtőire. A helyi turisztika azonban megtréfált. A ... völgybe vezető vékonyka aszfaltcsíkot a völgy elején útfelújítás miatt lezárták, így parkolnunk kellett Derrickkel. Ezzel viszont plusz 2x8 km-es távot írtunk még az aznapra tervezett 15-höz. Nem baj, első nap, ez lett betervezve, magyar ember nem hátrál meg, menni kell. Már az odavezető úton mámorossá tett minket a reggel még hűvös, nyirkos völgybe kúszó napsugarak által melegedő völgy illata, a felszálló párafelhők játéka, a szédítően friss levegő.

Hát az úton tényleg dolgoztak, ez az egy szerencséjük volt.... valami nagyobb esőzés egy helyen kis híjján elvitte az utat. Ahogy haladtunk befelé, a patak egyre szűkülő völgyében, úgy melegedett az idő és egyre jobban kezdtük érezni, hogy kitűzött útvonalunk reménytelenül kerül távolabb tőlünk. Ezért gyorsan módosítottunk az útvonalon és az első adandó alkalommal átvágtunk az eddig minket bal kéz felől kísérő patakon és megkezdtük emelkedésünket a tó felé.

Nos az ösvény eleinte jól követhetően vezetett át a széles fullkakis tehénlegelőkön, de aztán egy éles balkanyart véve, ahogy elindult hegynek felfelé, láthatóan csökkent a szélessége, egyre több kidőlt fa keresztezte és hát egyre inkább embert nem kímélő meredek üzemmódba váltott. Így érkeztünk meg egy széles kőfolyáshoz, amin az ösvény, gondolom télen probléma nélkül, nyáron meg hó nélkül vágott át, dehát most még egész komoly (és keményre fagyott) hónyelv állta utunkat. Persze egy bemelegítő túrára az ember se piklit, se hágóvasat nem cipel... hö minek az. A hónyelv igaz vagy száz méterrel alattunk elfogyott ugyan, de a nagy kavicsgörgetegek sem nyújtottak bíztatóbb látványt, így végül úgy döntöttünk, hogy a füves hegyoldalon indulunk felfelé, oda ahol a hónyelv két keskenyebb részre válik szét. No a meredek tényleg meredekebb lett, a panorámával már nem volt gond, kinyílt előttünk és alattunk is a táj. Ahogy egyre feljebb és feljebb jutottam jókedvűen konstatáltam, hogy egy szintben vezető másik útvonalra jutunk hamarosan.

Ez így is lett, így negyed órás pihenés után már vígan másztunk át a hónyelv tetején és haladtunk tovább az immár jóval kényelmesebb, de egyáltalán nem szélesebb ösvényen észak felé.

Nyugatra immár akadály nélkül láttunk ki, egy hegylábon átevickélve pedig észak felé is kinyílt a völgy, feltűnt a Cevedale hófehér gleccsere. Itthon vagyunk. Innen már nem messze volt a tó, a völgyfőből érkező ösvény miatt jóval szélesebb, jobban jelzett ösvényre térhettünk rá. Az idő kicsit hűvösebbre fordult, de 2500 méteren ennek ellenére örömmel köszöntöttem Gabi bácsit a 2500 méter felettiek klubbjában. Ő aznap csúcsrekordot döntött.

A kb 100 méterrel felettünk lévó tó hatalmas beton gátjáról gyönyörű panoráma tárult elénk, ettünk, fotózkodtunk a sziklás parton, majd gyors iramban elindultunk lefelé, mivel már jócskán elmúlt két óra és hát az út felénél tartottunk.

A visszautat kényelmes tempóban, egyre meredekebb ösvényen, majd a völgybe leérve aszfalt úton folytattuk, ahol egyszer csak rémes mekegésre, bégetésre lettünk figyelmesek. Belesve a felettünk húzódó, erdősáv takarta sziklafalakra vettük észre, hogy egy fiatal kőszáli kecske mozog egy nem túl széles párkányon. aza hogy nem mozog, mert szegénynek nem volt hol. Néztük egy darabig, ő is látott minket, de a párkányról nem tudott leevickélni. Sajnálkozva ugyan szegény pára sorsán, de ugyanakkor bízva jól ismert képességeikben indultunk tovább, de a bégetés nem ment ki azóta sem a fejemből.

Derrick ott ált ahol hagytuk. 25 km és 1800 szint lett az első napi, mondom mégegyszer BEMELEGÍTÉSNEK szánt túrából. Nem baj gondoltuk, a többi napon más lesz a helyzet.

Isi voltam.